2010. március 4., csütörtök

jelentkezés

Le vagyunk maradva az eseményekkel rendesen.Bár semmi érdekes nem történt csak a szokásos napi pörgések, reggel ovi, majd ovi után séta biciklizés, aztán Jázmint alig lehet haza cipelni mert ugye ő még nem akar..de hát már kaja idő mind kettőnek, majd alvás (amit mellesleg szeretek olyankor jó azért a kis csend).
És mióta jobb az idő, az oviban is ki mennek már ott vannak mikor megyek érte, van egy kis játszóterük hát onnan is elég ordítósan hozom el, ígérvén fűt fát neki csak jöjjön már.
Amúgy meg imádnívaló annyi verset meg éneket tud már, mindennap tanulnak valami újat és alig várja hogy, elmondhassa nekem.Azt is beharangozta hogy, Nők napjára készül nekem egy meglepivel (azt is hozzátette ez titok ne mondjam el senkinek:))
Az oviba kaptak egy új kis társat Arnoldot, ő már elmúlt 5 éves (Jázmin vegyes csoportba jár, ő a legkisebb), viszont Arnold eddig nem járt oviba sőt gyerekek közt sem nagyon így, nagyon agresziv, sokat bántja a többit, ma meg figyeltem akárki mellett elmegy beleköt, meglöki, el rontja a másik éppen készülő várát, köpdös, verekszik és kötekedik.Amikor mentem épp Jázmint macerálta.

Ármin, napról napra többet és többet álldogál egyedül, sőt már tesz is 2-3 lépést aztán a fenekére huppan.De nagyon anyás, senkivel nem marad meg.Meg itthon mindig a nyomomban van akárhova megyek, eddig el torlaszoltam az ajtót az előszoba felé, no de most már el szedi és szépen kimászik utánam nincs már akadály számára és ott álldogál mellettem a konyhában a gatyámba kapaszkodva.:)
És hát a napokban elmúlt 9 hónapos, el se hiszem már annyira hamar telik az idő, és annyi mindent tud már, kapaszkodva megyen bármi mellett.Amit adok neki enni meg eszik mindent, sőőőt ami kajánk is nagyon érdekli.:))
És hát az éjjeleink kezdenek el romlani, az én éjjel jól alvó kisfiam, szinte 2 óránként fel Sir, próbáltam mindent simizni, járkálni vele, ciciztetni vissza is aludt ezután de fél óra múlva újra fent volt, ezt el játszottuk 2xer is, 3adjára magam mellé raktam és reggelig aludtunk.De nagyon nem szeretném magam mellé szoktatni pedig.

Nincsenek megjegyzések: