2009. március 4., szerda

Agusztus 24 2006 Életem egyik leg csodásabb napja


Életem egyik legcsodálatosabb napja...


Aznap sokáig aludtam volt dél mikor fel ébredtem, és annyira nehéznek éreztem az egész testemet
, reggeliztem persze a szokásos kakaó keksszel e nélkül nem indulhatott volna a napom.
Majd később felhívott a barát nőm aki aznap éppen szabad napos volt menjek át hozzá, átmentem délután két óra
felé miután kicsit ősze pakoltam a lakásban.
Ott leültem és egyszer csak éreztem egy erős nyilallást a hasam aljában, azt hittem talán wc-znem kell de nem rájöttem ezek
már olyan fájdalmak amik eddig még nem voltak és közeledik az a pillanat mikor találkozom majd az én pici babámmal.
Néztem az órát még Krisztánál voltam, a fájások közt 10perc telt el, akkor el indultam gyorsan be vásároltam még egy pár dolgot
otthonra, ha én nem leszek majd otthon apának ne kelljen szaladgálnia, persze a fájások nem voltak olyan erősek még tudom éppen azon filóztam,
hogy én ezt nagyon jól bírom és ha így lesz tovább akkor semmi gond nem lesz.
Délután 5 óra fele értem haza, apa még nem volt otthon így le mentem beszélgetni a szomszédokkal ők is azt mondták, ebből tuti baba lesz.
Este vacsiztunk apával ő állandóan kérdezte ne menjünk még be de a fájásaim rend szertelenek lettek, így azt mondtam várjuk míg legalább 5 percesek lesznek.
Apa lefeküdt én meg bújtam egy könyvet amiben a fájásokról olvastam, aztán a fájások hirtelen erősödtek, de még mindig rend szertelenek voltak,
Akkor be ültem egy kád meleg vízbe, na akkor kezdett erősödni és 5 percesek lettek a fájások,
Keltettem apát 3 óra fele, és elindultunk még kiszálltam az éjjel nappaliba vettem sima vizet mert állandóan szomjúság érzetem volt.
Oda értünk a szolgálatos doki meg vizsgált azt mondta bent maradok de egyenlőre még nem szülők igy a dokimnak sem szólnak mert csak 2 cm vagyok tágulva,Na be raktak az emeletre ahol kismamák voltak de akik vígan aludtak!Na mondom kösz én a fájdalmaim közt tuti nem fogok tudni aludni.
Persze nem is aludtam melettem levő kis szekrényen töltött paprika volt amitől csak úgy émelyegtem is ráadásul.5 percenként jártam pisilni és vártam és vártam történjen már valami, akarjon már az én kis angyalkám ki bújni.
De nem ő nem úgy gondolta, majd 6 óra fele azt hiszem annyira álmos voltam megtanultam aludni a fájások közt amik még akkor is 5 percesek voltak, huj de fájt akkor azt gondoltam fáj nagyon.
Majd reggel 7kor be indult a kórházban az élet jöttek mentek asszisztensek, család tagok villanynál körbe néztem őszesen 7n voltunk a szobában.
Majd ki pakoltam naivan a kis cuccomat a táskából mondván még tuti nem szülök tuti ez a normális a többiek is azt mondták fáj nekik és ott voltak napok óta.
Majd jött a dokim Géza, behívott megnézni mondta itt ma szülés lesz mert már 5cm vagyok tágulva, na akkor el folyatta a vizemet.
Attilát azt sem tudtam hogyan hívjam minnél hamarabb legyen ott, az utolsó pillanatban ért oda már vittek fel, még egy utolsó puszi a nagy esemény előtt.
Be kísértek le feküdtem kaptam Kalciumot, meg mást is Nemtim mit, de jöttek azok a fájások és jöttek és nem úgy fájtak mint az 5 perceseim fent ááááhhh azt hittem meghalok, és nem volt szabad csak fél oldalt feküdni hát azt hittem ősze csinálom magam szó szerint, a szoba társam ezt meg is tette, na én akkor meg jártam ki a wcre hányni...nekem hiába mondták hányak oda ne járkáljak nem nem, én zt nem akarom.
Majd jött a doki fájásoknál nézett tágított is rajtam majd mikor már 7 cm voltam átkísértek az asztalra, azt hittem most jön a neheze de nem nyomtam őszesen 3-at es a 4iknél már kicsúszott az én kis szépséges angyalkám az ÉN KISLÁNYOM JÁZMIN!oOda raktak rám úgy ahogy volt háát az egy leirthatatlan érzés volt, csak nézett okosan mintha tudta volna, aztán ki vitték meg mutatták APÁNAK!Aztán engem is meg mutattak neki, bár ezt nem értettem miért én reszkettem szó szerint de nem tudom mai napig sem miért a boldogságtól?az örömtől?vagy a kimerültségtől?szerintem mind a három miatt!
Majd szobára kerültem két óra meg figyelés alá, majd oda hozták az én kis csöppségemet éééés meg foghattam és cicire tettem és ő pedig mintha mindig is azt csinálta volna cicizett!!!!
Hát ennyi Jázmin Adrienn szülés története!

Nincsenek megjegyzések: