2009. november 12., csütörtök

Meseház


Hát mondjuk már szombaton keletet volna írjak róla mert akkor voltunk mese házban, de valahogy mindig nehezen jön, hogy írjak.
Szóval rábukkantam a neten arra hogy mi nálunk is létezik ilyesmi és egyéb tevékenységek gyerekeknek például Bóbita meg még sok más minden hááát én nagyon örültem neki.
Mese ház ép november 7-én volt én előtte 2 nappal bukkantam rá nemis messze tőlünk (Posticumnál)
11 órától kezdődött el indultunk Ármin el is aludt a baba kocsiba ugyanis gyalogosan meg villamossal mentünk Jázmin imádja.
Aztán oda értünk sok gyerek volt a teremben leterítve szőnyeg azon rengeteg játék Jázmin nagyon szerette, majd mikor már úgy gondolták több gyerek nem jön, el kezdték a mesét ami a gyerekek bevonásával történt sőt mi szülök is közre játszottunk benne, én nekem is nagyon tetszett a mese a süniről aki elment ennivalót keresni a két kis lovacskájának akiknek egy kis tököcskéből csinált házikót.
A végén a gyerekek sütötököt ehettek, teát és kalácsot is kaptak, majd tök lámpásokat készítettünk, meg hajókat és minden mást amit a képzeletben ki lehet találni.
Fáradtan jöttünk haza nem is kell mondanom Jázmin 2 perc alatt el is aludt az ebéd után.
Legközelebb december 19-én lesz ahol Kányádi Sándor mese mondó is eljön aztán pedig majd karácsonyi díszeket alkotunk.
Képeket nem csináltam mert persze nagy sietségben itthon hagytam a gépet.Csak itthon a kis Tökről.

Nincsenek megjegyzések: