2008. december 2., kedd

A hétvége hosszú volt. Nekem meg anyának mindig szabad, de most apa is szabad volt, mivel nálunk ünnepnap volt, valami nemzeti ünnep.

Szombaton csak takarítás, főzés volt én persze mindenben fő segitség voltam, még a konyhában is ott voltam és mindent meg kavartam amit kellett.


Vasárnap pedig mamáeknál voltunk Pályiban disznótoron.... én sokat nem értettem belőle de a fő, hogy nagyon jól szorakoztam, a nap végére jól ki is fáradtam, amikor mindenki leült végre vacsorázni, én beszaladtam a szobába, mert tőrtént egy kis baleset, későn kértem a bilit és mire anya jött vele, sajna a nadrágba ment a pisi. Anya és apa megdorgált én pedig megsértődtem, beszaladtam a szobába és el aludtam az ágyon, majd később otthon az anyáék agyában ébredtem már... érdekes volt.


Hétfőn a nap nagy részét itthon tőltöttük, aztán egy kiadós alvás után elmentünk apa húgáékhoz, Edinához és Robihoz, akik amúgy a keresztszüleim. Ott is ki úgráltam magam, játszottunk mindenfélét.

Aztán szomszédoltunk még egy kicsit, apa barátjához mentünk át Lacihoz és Roxy-hoz, akiknek nemsokára kis babájuk lesz. Ott leszedtem az öszes plüsit, szóval sikerült megmutatnom, milyen lesz majd egy kisgyerekkel a házban!:))


Amikor haza értúnk vacsiztunk, fürödtem, persze az összes szomszéd hallotta, hogy anya mossa a hajam, nagyon nem szeretem. Megittam a tejcsit, megmostuk a fogamat, aztán pedig nagy nehezen, de végúl mentem aludni.


Ma a szokásos... anyával itthon pakolászás, játszás és a játékok szétszórása.

1 megjegyzés:

Renáta baba írta...

Reni sem szereti,ha mossuk a haját,illetve fejét!Pedig a sampon nem csíp!
Tartalmas hétvégéd volt!!